Bevezető

Fejvesztve rohantam keresztül a végeláthatatlan hosszúnak tűnő kihalt utcán az éjszaka kellős közepén, s csak a hangos zihálásom , a szívem és a lábaim dobogása hallatszódott. Néha-néha hátranézve ellenőriztem, hogy sikeresen leráztam e az üldözőmet, de arra nem gondoltam, hogyha mögöttem nincs, előttem se lehet. Pedig de! Mert sikeresen beleszaladtam, egyenesen a karjai közé, az üldözőm legnagyobb örömére. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett elém, de már mindegy is volt, mert vasmarokkal fogott közre, s nem is engedett szorításán. Viszont nem elég, hogy oly erősen szorított, hogy biztos nyoma marad, ha ezt túlélem, de az arcomon megéreztem az eső eleredtét is, mely egyre nagyobb cseppekben kezdett hullani a sötét égből.

Ekkor fogva tartóm keze elengedte a karomat, de rögtön más fogás után keresett, ami nem más volt, mint a nyakam. Hörgő hangot kiadva próbáltam segítség után sikoltozni, de minél jobban próbálkoztam, annál erősebben szorította el a légcsövemet, ezzel megvonva az életető levegőtől, s szememre szép lassan a sötét homály leple hullott ...

° ° °

Felébredve egy fénytelen, dohos szobában találtam magam és értetlenkedve néztem körbe, mit is keresek itt, amikor realizálódott bennem, hogy mi történt velem az éjjel. Próbáltam ülő helyzetbe kerülni, de megakadályozott benne egy mellkasomnál feszülő szíj, amivel az ágyhoz rögzített valaki. Ugyanígy a karom és lábam is ki volt kötözve, esélyt sem találva a menekülésre.

Odakintről neszt hallottam, ezért megfagytam abban a pillanatra, de mindhiába, mert nyílt az ajtó és ...

- Rin! Óhajtana részt venni az órai feladatok elvégésében? - riasztott ki a legjobb résznél Kim Soo-mi Tanárnő.

- Természetesen Tanárnő! Elnézését kérem - álltam fel, s hajoltam meg, pedig semmi kedvem nem volt részt venni ezen az unalmas történelem órán.

- Akkor kérlek folytasd a 78. oldalon, ott, ahol abbahagyta Eun - segélykérőn a padtársamra pillantottam, aki eleget téve kérésemnek elém tolta az aktuális oldalon lévő nyitott könyvét, odabökött a megfelelő sorra, s az óra hátralevő részében egyedül én oldottam meg az összes feladatot, hála az órán történő olvasásomnak, immáron a huszonvalahanyadik alkalomért. (És nem, még véletlenül sem szoknék le erről a hóbortomról.)

Óra végeztével elraktam a felszerelésemet, s kezembe véve az új könyvemet slisszoltam ki a többiek között a teremből, nehogy benntartson drága és imádnivaló tanárnőnk, akit a hátam közepére sem kívánok. Hogy az oka mi? Egyszerűen semmi. Utálom a történelmet és vele együtt a történelmet oktató tanárokat is.

- Egyszer még pórul jársz, hogy az órákon is olvasol - szegődött a nyomomba Johee, és a suli hátralévő részét egymás társaságában töltöttük. Hazaérve ledobáltam a cuccaim, elővettem a sarokba támasztott gitárom és halkan, - hogy ne zavarjam öcsémet a semmittevésében - dúdolni kezdtem a nemrég elkezdett dalomat, amihez még szöveget kellett alkotnom, csak még maga a jó Isten sem tudta, hogy miről szóljon.

° ° °

Folytatása következik...