Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Bevezető

Fejvesztve rohantam keresztül a végeláthatatlan hosszúnak tűnő kihalt utcán az éjszaka kellős közepén, s csak a hangos zihálásom , a szívem és a lábaim dobogása hallatszódott. Néha-néha hátranézve ellenőriztem, hogy sikeresen leráztam e az üldözőmet, de arra nem gondoltam, hogyha mögöttem nincs, előttem se lehet. Pedig de! Mert sikeresen beleszaladtam, egyenesen a karjai közé, az üldözőm legnagyobb örömére. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett elém, de már mindegy is volt, mert vasmarokkal fogott közre, s nem is engedett szorításán. Viszont nem elég, hogy oly erősen szorított, hogy biztos nyoma marad, ha ezt túlélem, de az arcomon megéreztem az eső eleredtét is, mely egyre nagyobb cseppekben kezdett hullani a sötét égből. Ekkor fogva tartóm keze elengedte a karomat, de rögtön más fogás után keresett, ami nem más volt, mint a nyakam. Hörgő hangot kiadva próbáltam segítség után sikoltozni, de minél jobban próbálkoztam, annál erősebben szorította el a légcsövemet, ezzel me

Legújabb bejegyzések